Egyik nap, teendőim közepében ért egy váratlan dolog: úgy láttam mindent, mintha egy fátyol venné körül, semmi sem volt valódi, semmi sem csak egyszerűen egy tárgy, hanem valami sajátos, egyedi, áttetsző hangulat-fátyol vette körül. A tárgyakat nem, de a hangulatfátylat én vontam a dolgokra, a dolgok köré. Még a levegőben is rezgett ez a hangulat-többlet. Valahogy tudtam, hogy máskor is így van ez, de csak akkor vettem észre.
És csak néztem, néztem... Rácsodálkoztam, hogy mennyire nem a valódi tárgyakat, dolgokat, embereket látjuk sokszor, hanem ezeket a hangulat-fátylakat, melyek sokkal inkább meghatározók, legalábbis sajátos jelleget adnak a dolgoknak. Ez a hangulat-fátyol olyan komplex dolog, melyben benne vannak az akkor aktuális gondolataim-érzelmeim éppúgy, mint a múltbéliek, melyek egyfajta hátteret biztosítanak. És persze a dolgok a maguk valódiságukban is át-átsejlenek.
Ebben az állapotban magamat és a többi embert, akit csak láttam, szereplőként éltem meg. Mintha egy színdarabban lennék. Én vagyok a főszereplő, és mindenki szerepet játszik. De mivel tudtam, hogy ez csak egy színdarab, így azt is láttam, hogy az egész csak egy játék. Komolyan vettem a szerepem, továbbra is azt játszottam, amit addig, nem akartam változtatni. De valami annyira megváltozott. És ez a valami azt volt, hogy nem éltem bele halálos komolyan magam. Tudtam, hogy csak egy szereplő vagyok az "Élet színpadán". Akár változtathatok is, könnyedén. De nem volt a változás fontos. Valahogy az megtörtént. Spontán változott minden, ahogy Én, a Főszereplő rájöttem, ki is vagyok valójában. Tudtam, hogy ha megszólalok, akkor az csak kondíció, nem akartam jobb-több-szebb, stb. lenni. El mertem engedni magam, hiszen a dolgok úgyis mennek a maguk medrében, nem kell rajta rágni magam (ahogy egyébként szoktam). Ez nagyfokú lazaságot, spontaneitást adott. Vidámabb, élettel telibb lettem. Éreztem, hogy mindez játék. JÁTÉK. Nem más. Maia játéka!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írd le te is a tapasztalataidat!