A meditáció nem imádság.
Az ima, a könyörgés az önsajnálatból születik. Akkor
imádkozunk, amikor nehézségeink támadnak, szomorúak vagyunk; de a
boldogság, az öröm idején nem szokás könyörögni. Az emberbe oly mélyen
beivódott önsajnálat a gyökere a megosztottságnak. Ami különvált, vagy
ami különváltnak gondolja magát, - miközben örökké azonosulni vágyik
valamivel, ami nem különvált -, csak további megosztottságot és
szenvedést hoz magával.
Ebből a zavarodottságból kiált az ember a mennybe vagy a férjéhez vagy
az elme által teremtett valamilyen istenséghez. Ez a kiáltás választ
kaphat, de a válasz különváltságunkból fakadó önsajnálatunknak a
visszhangja.
Szavak, imák ismételgetése önhipnotikus, elszigetelő és romboló hatású. A
gondolat elszigeteltsége mindig a tudott területén belül van, az imára
kapott felelet a tudott válasza.
A meditáció egészen más. Abba a gondolat nem tud behatolni; nincs
különválás és nincs azonosság. A meditáció nyitott; a titoknak nincs
benne helye.
Minden feltárult, világos; ekkor a szeretet szépsége az, ami van.
J. Krishnamurti/
Szerző: Krishnamurti szerint a Világ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írd le te is a tapasztalataidat!