Színpadon: Az Élet

Egyik nap, teendőim közepében ért egy váratlan dolog: úgy láttam mindent, mintha egy fátyol venné körül, semmi sem volt valódi, semmi sem csak egyszerűen egy tárgy, hanem valami sajátos, egyedi, áttetsző hangulat-fátyol vette körül. A tárgyakat nem, de a hangulatfátylat én vontam a dolgokra, a dolgok köré. Még a levegőben is rezgett ez a hangulat-többlet. Valahogy tudtam, hogy máskor is így van ez, de csak akkor vettem észre.
És csak néztem, néztem... Rácsodálkoztam, hogy mennyire nem a valódi tárgyakat, dolgokat, embereket látjuk sokszor, hanem ezeket a hangulat-fátylakat, melyek sokkal inkább meghatározók, legalábbis sajátos jelleget adnak a dolgoknak. Ez a hangulat-fátyol olyan komplex dolog, melyben benne vannak az akkor aktuális gondolataim-érzelmeim éppúgy, mint a múltbéliek, melyek egyfajta hátteret biztosítanak. És persze a dolgok a maguk valódiságukban is át-átsejlenek.
Ebben az állapotban magamat és a többi embert, akit csak láttam, szereplőként éltem meg. Mintha egy színdarabban lennék. Én vagyok a főszereplő, és mindenki szerepet játszik. De mivel tudtam, hogy ez csak egy színdarab, így azt is láttam, hogy az egész csak egy játék. Komolyan vettem a szerepem, továbbra is azt játszottam, amit addig, nem akartam változtatni. De valami annyira megváltozott. És ez a valami azt volt, hogy nem éltem bele halálos komolyan magam. Tudtam, hogy csak egy szereplő vagyok az "Élet színpadán". Akár változtathatok is, könnyedén. De nem volt a változás fontos. Valahogy az megtörtént. Spontán változott minden, ahogy Én, a Főszereplő rájöttem, ki is vagyok valójában. Tudtam, hogy ha megszólalok, akkor az csak kondíció, nem akartam jobb-több-szebb, stb. lenni. El mertem engedni magam, hiszen a dolgok úgyis mennek a maguk medrében, nem kell rajta rágni magam (ahogy egyébként szoktam). Ez nagyfokú lazaságot, spontaneitást adott. Vidámabb, élettel telibb lettem. Éreztem, hogy mindez játék. JÁTÉK. Nem más. Maia játéka!

Álmaim világában

Álmaink világában nagy szerepet kap a sok cselekvés. Itt a cselekvő te magad vagy, aki mindenáron tenni és tenni akar valamit valami érdekében. Menekül, küzd, siet, küldetése van. Teljesen átitat sokszor ez a nagy mozgás, a rengeteg "akció" Akár egy filmben. Tisztára, mintha filmben lennénk, és mi vagyunk a főszereplő... Bele is éljük magunkat maximálisan!
És aztán egy pillanat, és bekattan: ez csak álom volt, nem valóság. Ekkor már nem küzdesz annyira, csak hajt még az a tettek sorozata, amibe belekezdtél, automatikusan. De már a legijesztőbb szörny se félelmetes többé, és minden mintha magától, lendületből történne. Elő fordult már az is ilyenkor, hogy olyanná vált az álom, mint egy film a szó szoros értelmében, és te kiléptél belőle, nem voltál szereplője többé, csak nézője. Érdekes volt látni a cselekményt, de nem izgultál tovább. Csak egy szórakozás volt számodra, minden valódi beleélés nélkül. Azért tudom ezt, mert én is ezt élem/éltem át éjszákáról éjszakára.

Az élet is olyan, mint egy álom, beleéljük magunkat, nap mint nap lázban égünk, hogy mindent megtegyünk valami érdekében. Úgy érezzük, hogy nélkülünk nem menne tovább a gépezet, lemaradnánk valamiről. Mint, amikor a boltban úgy érezzük, mintha elfelejtettünk volna megvenni valamit, és jaj mi lesz, ha az nincs. Pedig, ha nem izgulnánk/aggódnánk/félnénk úgy, hanem lazán ráhagyatkoznánk valódi természetünkre/józan eszünkre vagy akárhogy is fogalmazzam meg, mire, akkor is meglennének azok a dolgok. És az agyunk működne szépen, pl. emlékeznénk, mindent elvégeznénk a házban, de minden aggodalom/félelem és egyéb negatív érzelem nélkül. De ezt a lazaságot nem lehet magunkra erőltetni. Nem! Mert az erőltetéssel elvész a lazaság, paradoxon ez, nemde? Erőltetett lazaság! Micsoda képtelenség!
De akkor mi a recept? Mitől lehetek olyan laza, hogy ne aggodalmaskodjak, mikor napi teendőim közepette vagyok, pont benne a sűrűjében! (Pl. Jaj, mennyi mosnivaló, jaj, már megint a mosogatás, de már le kell fektetnem a gyerekeket.)
Kíváncsi vagyok itt mások gondolatára, tapasztalatára, mit tehet és nem tehet az aggodalom ellen. Írjatok!

Nekem mi segített/ és mi segít most is akár? Folytatás következik!

9 Mooji idézet

Fogadjatok szeretettel pár Mooji idézetet:








"A kegyelem elengedhetetlen a megszabaduláshoz. A szabadság szinonimája. A kegyelem a szatguru, azaz legbelső valóságunk tevékenysége. A kegyelem az önmagát szolgáló isteni jóakarat."



"Élvezd az életet, ahogy csak tudod! És ne érezz bűntudatot miatta…"
  


"Miután ráébredsz valódi természetedre, még azután is megjelenhet néhány szokás játéka, de az Önvaló kegyelme révén hatásuk fokozatosan kifakul.
Benső lényed valahogy tudja, hogy e hullámzás ellenére minden rendben van a nagy működésben. Intuitívan tudja, hogy az egész csak múló színjáték.
A régi hajlamok kitisztulnak, a békés semlegesség és öröm állapotában hagyva téged.
És ebben rejlik a nem halványuló boldogságod.
Még ha a test beteg is, az Önvaló zavartalan állapotában maradsz.
Keringőt jársz a Legfelsőbbel, de nincs „kettő”. Nincs elkülönültség, csak teljesség. "
  


"Ami valójában vagyok, az nem pusztán egy állapot, amelybe meditáció során látogatunk el.
Én ott vagyok akkor is, amikor meditáció zajlik, és akkor is, amikor nem.
A meditáció célja az, hogy elérjen engem, aki figyeli a meditáció aktusát és szándékát.
Én elérhetetlen vagyok.
A tiszta és változatlan tudat vagyok, az Abszolút valóság.
Minden, ami észlelhető, az én illatom, de engem, az érintetlen virágot senki nem tud leszakítani."
 


"Bár azt mondjuk, a Nap felkel, és lenyugszik, a Nap mégis mozdulatlan; valójában a Föld az, ami elfordul a Naptól. Hasonlóképpen, igaz Önvalónk is mozdulatlan, hiszen végtelen, és mindenütt jelenvaló. A föld-elme az, ami elfordul a nap-szívtől. Ezért hát tartsátok a figyelmeteket azon és abban, ami a figyelmet megelőzi. Amiben mind a figyelem, mind a figyelmetlenség észlelhető, és ami mindkettőn túl van. "
 


"Ezen a bolygón nagyon kevesen utalnak önmagunkra tiszta tudatosságként, ürességként. Hallottál már bárkit így beszélni?
Nem mondhatsz ilyeneket, mert becsukhatnak érte. De még ha be is csuknak, csak azt hiszik, hogy becsuktak.
Téged, a tiszta Önvalót egyáltalán nem lehet becsukni.
Arra jössz rá, hogy az egész világ a börtönön belül van, míg te kint vagy!
Az egoisztikus identitás börtönében vannak, és téged sajnálnak, hogy képzeletük „börtönében” vagy, de valójában te szabad vagy.
Nem vicces ez?"


"Az egyetlen gyógyszer mindenre az, ha ismered Önvalódat. Rá kell ébredned valós pozíciódra, mint forma nélküli tanúja mindannak, ami megjelenik. Amikor ez a felismerés megtörténik, egy nagy betegség ér véget, nagy teher szabadul fel, öröm árad ki, és hatalmas hála ébred a szívben a létezés, az Önvaló, Isten, az Igazság iránt. "



"Legfelsőbb Atyám,
melyik irányba nézzek,
hogy megtaláljalak Téged,
aki időtlenül honolsz
szívemben;
Téged, aki jelenléteddel, fényeddel, daloddal
töltöd fel egész lényem
minden egyes sejtjét?
Mi választhatná el azt,
aki vagyok attól, aki Te vagy?
Szabadíts meg az egótól,
és olvaszd elmémet
Önmagadba. "



"Nem fontos, hogy mindig megérts.
Az ilyesfajta elvárások korlátozzák a képességedet arra, hogy azonnal felfogd a nagy dolgokat.
Csak jelenj meg őszintén szabadságra jelöltként. Bízz anélkül, hogy szükségét éreznéd annak, hogy bármit is tudj, mint mondjuk, hogy milyen jól „haladsz”, meg hogy feltehetően mi fog „történni veled”, és így tovább. Ha egyszer a jelenlét érzése felébred benned, meglesz a bátorságod ahhoz, hogy átadj mindent a felsőbb hatalomnak és elmerítsd az elméd az Önvalóban."
   
 "Mooji"